2024. április 7., vasárnap

Fülszöveg

 Marley Valentine: 

Unwanted 



Fülszöveg

 

Fordította: Aemitt

 

Egy egész két fele, ArloBishop és én nemkívánatos gyerekek voltunk, akiket a nevelőszülői rendszer hozott össze. Az elhanyagoltság és az elhagyatottság hatásaival küzdve egymás mellett nőttünk fel, és egymásban találtunk vigaszt.

Akartuk.

Szükségünk volt rá.

Szerettünk.

Kétségbeesetten.

De valahol az út során Arlo jobban akarta, kívánta és szerette a drogokat. Így hát megtettem az egyetlen dolgot, amit tehettem, és összetörtem a saját szívemet, hogy megmentsem az övét.

Most, négy évvel később, újra Los Angelesben vagyok, és szembesülök a múltammal. Nemcsak a hibáink okozta fájdalom és megbántottság, hanem az érzéseink is ott vannak közöttünk.

Nem terveztem második esélyt, a történelem megismétlődésétől való félelem miatt nehéz megbocsátani, és még nehezebb felejteni. De egyetlen érintés, egyetlen csók visszavitt oda, ahol minden elkezdődött.

Egy egész két fele, ArloBishop és én egymásnak lettünk teremtve. De már nem voltunk a nem kívánatos nevelt gyerekek.

Felnőtt férfiak voltunk.

És én semmit sem akartam jobban, mint őt.


Fejezetek: P+30+E

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése